„Ha Isten velünk, ki ellenünk!?”


Krupincza Mia

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe a napokban, közeledve a reformáció 500. évfordulójához. Félévezreddel ezelőtt Luther Márton sem gondolhatta, hogy a wittenbergi templom bejáratára kifüggesztett 95 pontja alapjaiban rengeti majd meg a keresztény világot. S nincs ez másként napjainkban sem talán, hiszen egyes vezetők kijelentései pillanatok alatt kifejthetik forgószélként hatásukat.

Azt vallom, hogy mióta világ a világ, az embereknek mindig szükségük volt kapaszkodókra. Olyan eszmékre, ideológiákra, amelyek át tudták őket segíteni a mindennapok problémáin, nehézségein. Legyen az egy vallás, egy azonos eszmékben hívó közösség vagy egy bölcs mester gondolatai. S mindezt el kell fogadnunk, és nem utolsó sorban tiszteletben tartanunk embertársaink döntését arról, hogy hova kívánnak tartozni, miben hisznek.
Sajnos a véráztatta 20. században erre akadt jócskán ellenpélda, de most a hangsúly az immáron magunk mögött hagyott kerek évfordulón, és az ott elhangzott beszédeken és azok kifordításán van.

Nemzetünk kultúr- és vallástörténetében is fontos események sorát hozta el az 1517-es káté kifüggesztése. A jámbor lelkű hívek ezt követően végre anyanyelvükön tudták hallgatni az Úr igéjét, és akár mindennap felüthették a magyar nyelvű bibliát is, hála Károli Gáspár munkásságának.
Ötszáz év múltán, a modern 21. században komoly értékválsággal küzd a világ több pontja is. Azokat a nemzeteket éri sokszor a legtöbb támadás, akik nem kívánják fejüket gondolkodás nélkül igába hajtani, és kultúrájukat, múltjukat maguk mögött hagyni egy kamu hívószóra.

Szomorúan tapasztalom 2015 nyara óta, hogy a vén Európa egyre inkább kettészakad. A fejlettebb nyugati országok bástyái sorra lehullanak. Lakosaik számára természetes a mindennapi terrorfenyegetettség, félve lépnek be az úgynevezett no go zónákba még nappal is, és nem veszik tudomásul, hogy a most beözönlő más kultúrájú és vallású sokaság nemcsak a jobb élet reményében érkezik országukba, hanem új földet keres maga számára, és mint ahogy arra volt példa a magyar történelemben egy jelre a kisebbség átveszi a többség felett az irányítást és a hatalmat.
De ami még ennél is szomorúbb, hogy kormányaik hagyják, azt, hogy templomokat és egyéb műemlékeket tegyenek egyenlővé a földdel, kereszteket vessenek a mélybe, mert az „új európaikat” zavarják e jelképek, és iskoláikban lassan eljutnak oda, hogy karácsonyfát sem állítanak, mert tiszteletben tartják mások meggyőződéseit. Kár, hogy nem ismerik Reményik Sándor sorait: „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolát!”

„Egy az Isten, egy a nemzet!” Ez a mondás sem ismeretlen számunkra, és e jeles napokon felértékelődik üzenete. Ki lehet forgatni egy ország vezetőjének ünnepi beszédét, lehet belőle pártpolitikát csinálni, de a tények makacs dolgok! Immáron kétszer adott a nép kétharmados felhatalmazást a polgári kormánynak, amely a gazdaság fejlesztése mellett szívügyeként tekint a családok helyzetének javítására és a nemzeti értékek megőrzésére, továbbörökítésére is figyelmet fordít.
A keserű fröcsögésen néha kicsit túl kellene tekinteni az újságokba író srácoknak, és nem vetni feleslegesen papírra, illetve klaviatúrára Isten nevét! Mert ahogy 2014 májusában, a harmadik Orbán-kormány beiktatásán is elhangzott: „Soli Deo Gloria” – egyedül Istené a dicsőség!
Így az emlékezés napjaiban e gondolattal is érdemes tehát számot vetni mindannyiunknak, azoknak meg főleg, akik meggondolatlanul belegázoltak most is sokak érzéseibe, lelki világába, főleg így az emlékezés napjaiban!

https://reaktor.blogstar.hu/./pages/reaktor/contents/blog/44324/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?