Szikra Levente: Nemzetárulás újratöltve


Szikra Levente

Újra itt van. Újra cselekszik. És újra csak kárt okoz. Igen, Gyurcsány Ferencről van szó. Arról az emberről, aki magyarok millióinak szemébe hazudott. Aki saját bevallása szerint is „trükkök százait” vetette be a győzelem érdekében. Aki felelőtlen kormányzásával a tönk szélére vitte az országot.

A Demokratikus Koalíció elnöke visszatért kedvenc tevékenységéhez: az országot megosztó hazudozáshoz. 2004. december 5-én egyszer már elérte, hogy magyar ugorjon magyarnak, hogy határon túli testvéreinket kirekesszék a nemzetből. Akkor átmenetileg sikerrel járt, és máig sajgó sebeket okozott.

Szerencsére 2010-ben az új, nemzeti elkötelezettségű kormánytöbbség első dolga volt minél többet jóvátenni az okozott károk közül. Megadta a külhoniaknak az egyszerűsített honosítás lehetőségét, és szimbolikus lépések sorozatát tette meg a nemzetegyesítés érdekében. Az elmúlt évek következetes és határozott fellépésének köszönhetően ma az elszakított a területeken pezsgő magyar kulturális élet van. Ma a kisantant államai közül többel sikerül olyan jó viszonyt fenntartani, amely védőhálót jelent a magyaroknak. Ahol pedig ez nem megy, ott a magyar állam tesz meg mindent testvéreink jogainak védelme érdekében. Gazdasági támogatásokkal sem fukarkodik az Orbán-kormány. Számos határon túli magyar életét könnyíti meg, különös tekintettel a kárpátaljaiakra, akik az ukrán-orosz háború következményeit nyögik.

Ami viszont még ennél is nagyobb siker, hogy ez volt az az ügy, amely nemzeti minimummá válhatott. Amelyben oldaltól függetlenül szinte minden párt egyetértett, amelyben végre nem vérre menő viták dúlták a közéletet. Még az MSZP elnöke is bocsánatot kért korábbi magyarellenes kampányukért. Kezdtük elhinni, hogy legalább néhány alapvető kérdésben lehetséges a szinte teljes egyetértés. Kezdtük elhinni, hogy vannak olyan témák, amelyet senki nem próbál saját politikai haszna reményében elárulni. Már-már teljesen elhittük, amikor ismét fellépett Gyurcsány. Szokásához híven semmiből nem tanulva, minden konvenciót felrúgva hirdetett aláírásgyűjtést a külhoni magyarok szavazati joga ellen. Mert ő úgy gondolja, hogy jogilag helyénvaló a másodrendű állampolgárság, ami nem jár választójoggal. Mindezt ráadásul az az ember teszi, aki magát Európa magyarországi helytartójaként, a nyugati értékek és a demokrácia letéteményeseként jeleníti meg. Arról azonban senki sem szólt neki, hogy Európában nincs másodrendű állampolgárság. Európában állampolgárság van, és egy demokráciában mindenkit ugyanazon jogok illetnek meg. Ezen a kontinensen évszázadok óta meghaladott az a hozzáállás, amely különböző jogokkal ruház fel embereket. Gyurcsány most mégis ezt akarja.

Fellépése a legjobb bizonyíték arra, hogy igenis érinti a határon túli magyarokat, hogy az anyaországban kik vannak hatalmon. Igenis nem mindegy nekik, hogy itt kinél van a kormányrúd, mert ha olyan kaparintja meg, akinek a nemzet mit sem számít, akkor nekik befellegzett. A volt miniszterelnök azt állítja, csak azok szóljanak bele, akiket érint. Az ő politikai tevékenysége önmagában támasztja alá, hogy ebbe a kategóriába minden magyar állampolgár beletartozik, éljenek bárhol a világon.

Álljunk ki minden magyar állampolgár szavazati jogáért. Védjük meg, amit a nemzet közösen elért!

https://reaktor.blogstar.hu/./pages/reaktor/contents/blog/44459/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?