Illés Boglárka: A figyelem az igazi nem megújuló erőforrásunk


Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár beszéde a Fidesz 2017. évi kongresszusán.

Tisztelt Kongresszus,
Tisztelt Utat kijelölők és Útmutatók,
Kedves Feladathoz Felnövő Bajtársaim és Barátaim!

Mint fiatal a fiatalokról, azzal a kiszámítható bevezetéssel kellene kezdenem, hogy információs korban élünk.

Kedves Hölgyeim és Uraim! Az a tegnap kora volt!

Ma a figyelem korát éljük.

Egy egyszerű kérdést teszek fel Önöknek: mit csináltak ma először ébredés után? Hányan pillantottak rá a telefonjuk képernyőjére és hányan nézték meg, hogy mi történt addig, amíg aludtak?

Tízből fiatalból legalább hétnek így indult reggele.

Ez a sürgetett kényszer az átlagember életében nem teljesen indokolható, mégis szokássá vált mindannyiunknál.

Én sem vagyok kivétel ez alól!

Ez azonban nem csak az ébredés nyugodt körülményeit változtatja meg, hanem olyan érzelmek is megjelentek a hétköznapjainkban, amelyeket nem akartunk, mégis alapvetően változtatták meg az életünket.

Mi ebbe a világba születtünk bele, ez a mi világunk.

Ha nincs mire figyelnünk, akkor az első dolgunk, hogy megnézzük a telefonunkat. Óránként akár 21-szer is.

A figyelem az igazi nem megújuló erőforrásunk és a figyelmi fókusz fenntartása életünk egyik legnagyobb kihívása!

A figyelemre azonban nem csak a fiataloktól van szükség az idősebb generációk felé, hanem fordítva is.

Feladatomnak érzem, hogy erre felhívjam a figyelmet!

Ezért fontos, hogy a fiatalokért felelős legfiatalabb helyettes államtitkárként most Önökhöz szólhatok.

Hiszen amikor a fiatalokról beszélek, a fiatalok problémairól gondolkozom és azokra megoldásokat keresek akkor ezt nem többes szám harmadik személyben teszem.

Amikor a fiatalokról beszélek, magunkról beszélek.

Két évvel ezelőtt a kongresszus résztvevőjeként egy könyvre lettem figyelmes, amit minden résztvevő a regisztráció során megkapott.

Amikor fellapoztam a 997 probléma gyűjteményét, úgy éreztem, hogy a fiatalok is megérdemelnének egy önálló fejezetet.

A könyvnek azóta megjelent a második kiadása. Az Idők Jelei most már az ifjúságról is szól. Köszönet a Fidelitas tagjainak, akik kérésemre a munkában részt vettek.

Kedves Hölgyeim és Uraim!

Ma már nincs üdülési beutaló, a bambiról nekünk a Disney mese jut az eszünkbe, a trapper farmert pedig meg hallomásból sem ismerjük. Az utóbbi évtizedekben gyorsabban és látványosabban változott meg az életünk, mint korábban bármikor, és semmi sem utal arra, hogy ez a folyamat megfordulna, akár csak lassulna.
Szédítő sebességű információáramlás, önvezető autók, robotok. Amiket gyermekként mesének hittünk, a szemünk láttára válnak valósággá. Küzdelmet kell folytatnunk a hétköznapok biztonságáért.

Ma bizonytalan munkahelyek vannak, ahol keményen kell hajtanunk, hogy elismerést kapjunk és azt sem tudjuk, hogy amit most csinálunk, arra évek múlva szükség lesz-e még egyáltalán.

Ebben a világban keressük a helyünket.

Ebben a világban segíti a magyar kormány a fiatalokat. Segítséget nyújt abban, hogy először önmagukért, majd a családjukért, közösségükért és a nemzetükért is felelősséget vállaló, jövőjükben bizakodó felnőttekké vállhassanak.

Joggal kérdezhetik, hogy állunk ezen a területen?

A babakötvénnyel a fiataloknak életkezdési támogatást adunk, a kamatmentes diákhitellel a tanulmányaikhoz segítséget nyújtunk, sőt, gyermekvállalás esetén az állam akár teljesen átveszi a tanulmány anyagi terheit és ma már 100-bol 90 fiatal tud dolgozni, ha akar.

Az ifjúsági munkanélküliség területén elért erőfeszítéseinket még Brüsszelből is kénytelenek elismerni, hiszen a magyarországi érték az európai átlag fele.

De mi nem a brüsszeli elismerésért dolgozunk, hanem a magyar fiatalok boldogulásáért.

Megkérdeztük őket, 12 ezer magyar fiatalt a Kárpát-medencében, hogy látják a jelenjüket és a jövőjüket.

És mit mondanak a fiatalok a saját helyzetükről?

A 4 évvel ezelőtti adatokhoz képest a 15-29 év közötti fiatalok közül 14 százalékkal dolgoznak többen és a korábbi évektől eltérően már nincs a legégetőbb 3 problémájuk között a munkanélküliség a válaszaik alapján. Több az elégedett és az optimistán a jövőjébe tekintő fiatal. Az eredmények magukért beszélnek

Kedves Hölgyeim és Uraim!

'88-ban a politikai mezőn kialakult egy csapás. 37-en elindultak egy irányba és az érintetlen mezőn áthaladó ösvényt vágtak.

Mi, '88-asok a Fidesszel együtt születtünk.

Mi, '88-asok a felnőtté válásunk során megéltük, hogy a kitaposott ösvényen milliók indultak el.

Mi, '88-asok tehetünk azért, hogy az újraegyesülő magyar nemzet gyarapodhasson.

Kívánok hozzá magunknak sok erőt és kitartást, hiszen Wass Albert szavaival élve

"Akik a jövendőt dolgozzák, azoknak nem ad pecsétes írást a világ. De ez is eljöhet egyszer. Megadja azt is az Úr, mihelyt eljutunk oda, hogy nem csak egynéhányan, de jó sokan, kik magyarok vagyunk, kiérdemeljük azt, hogy ne csak múltunk, de jövendőnk is legyen."

Kedves Fiatalok! Tőlünk függ minden, csak akarjunk!

Kedves Kongresszus! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.

https://reaktor.blogstar.hu/./pages/reaktor/contents/blog/44793/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?